Hallottak már Sir Ken Robinsonról? Tudják, hogy ki is Ő valójában?
Ő egy rendkívüli ember: britt szerző, egyetemi professzor, kreativitás és tehetségkutató és gondozó, fantasztikus előadó, elismert nemzetközi tanácsadó az oktatás és a tudomány területén.
Ken Robinson oktatással kapcsolatos elképzelései:
Robinson javaslata szerint annak érdekében, hogy az oktatás magával ragadó és sikeres legyen, három területet szükséges fejleszteni, azaz ezekre érdemes fókuszálni:
- A különbözőségeket (diverzitást) kell előtérbe helyezni és támogatni egy olyan kidolgozott széles körű tanterv keretében, amely lehetővé teszi a tanulási folyamatok individualizálását, azaz elősegíti a tanulási folyamat egyéni útját.
- A kíváncsiságot fenn kell tartani és ösztönözni kell a kreatív tanításon keresztül, amelyhez magas színvonalú tanárképzés és -fejlesztés szükséges;
- Végül a kreativitás ösztönzésére kell koncentrálni olyan alternatív didaktikai folyamatok elősegítésével, amelyek elsősorban nem a szabvány tesztekre helyezik a hangsúlyt. Az „oktatás útirányának meghatározását” pedig az egyedi iskolákra és tanárokra kell bízni.
Robinson külön kiemeli és nagyon fontosnak tartja, hogy csak akkor érhetünk el sikereket, ha rájövünk, hogy az oktatás természetes (organikus) rendszer, nem pedig mechanikus. A sikeres iskolai irányítás és hatékony működés kulcsa a segítőkész, támogató légkör megteremtése, amelyet nem lehet „parancsoló, és ellenőrző (diktatórikus, elnyomó, tekintélyelvű) , központok létrehozásával elérni.
Jelenleg, sajnos a legtöbb „hagyományos” oktatási rendszer a világon a konformitást, az alkalmazkodást, szabványosítást és teljesítmény orientáltságot helyezi előtérbe a kreatív, differenciált oktatással szemben.
Kétségbe vonja a mai oktatási rendszer működésének létjogosultságát és hatékonyságát. Az iskolai oktatási rendszerek radikális átgondolására buzdít minket, áthelyezve a fókuszt a kreativitás ápolására és a különböző intelligencia típusok elismerésére.
MIÉRT NEM TUDJUK KHOZNII A LEGJOBBAT, LEGTÖBBET AZ EMBEREKBŐL?
Sir Ken Robinson azzal érvel, hogy ez azért van így, mert: „Azért tanultunk és úgy neveltek minket, hogy jó munkásokká váljunk, nem pedig kreatív gondolkodókká.” Az örökmozgó, nyughatatlan elméjű diákokat általában ignorálják, kirekesztik, és gyakran megbélyegzik. Kicsattanó energiájukat, kreativitásukat, kíváncsiságukat környezetük semmiképpen sem tekinti áldásnak, erőforrásnak vagy értéknek. És ennek sajnos súlyos következményei vannak.
„Ma úgy neveljük fel gyerekeinket, hogy „elfojtjuk bennük a kreativitást, innovatív gondolkodást”. mondja.
Véleményem szerint, ő fantasztikus ember, aki innovatív ötleteivel – kritikusai szerint szélsőséges, rendhagyó nézeteivel – forradalmasítani szeretné a mai oktatási rendszert. Megközelítése eredeti, érdekes és egyedi.
Előadásai ösztönzőek, inspirálóak és tele vannak élettel, energiával nem beszélve kitűnő humorérzékéről, amelyet mindig felcsillant beszédjeiben.
Természetesen nem szükséges mindenben egyetértenünk Ken Robinsonnal, de mindenképpen arra ösztönöz minket, hogy elgondolkodjunk ezeken a kérdéseken.
Szeretném megosztani 3 legnépszerűbb és egyben legjobb TED konferencia előadását. Mindenképpen ajánlom mindenkinek, aki érintett a témában. Garantálom, hogy nem fognak csalódni!
Ken Robinson szerint az iskola kiöli a kreativitást.
Sir Ken Robinson szórakoztató és mélyen megható története egy olyan oktatási rendszer alkotásáról, amely támogatja (és nem aláássa vagy elveti) a kreativitást.
Az alábbi TED előadásának népszerű online videóját több mint 40 milllióan töltötték le és nézték meg világszerte (160 országban).
Ken Robinson: Kezdődjék a tanulás forradalma!
Korábbi, nagy népszerűségnek örvendő TED előadása után, humoros, ugyanakkor éleslátó beszédében Sir Ken Robinson kifejti, hogy az egyen-iskolák helyett, a személyre szabott tanulásra kellene áttérnünk, olyan kondíciókat teremtve, melyek között a gyermekek természet adta tehetsége kibontakozhat.
Ken Robinson: Hogyan szabaduljunk az oktatás Halál-völgyéből?
Sir Ken Robinson három alapelvet emel ki, melyek segítségével az emberi elme sziporkázhat, és bemutatja, hogy a jelenlegi oktatási kultúra hogyan akadályozza ezeket. E humoros, izgalmas előadásban rámutat arra, hogyan keveredhetünk ki az oktatás „Halál-völgyéből”, mellyel manapság szembesülünk, és hogyan neveljük legifjabb generációinkat a lehetőségek szabad légkörében.