Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal, lelkes, kíváncsi és vidám hegy, aki megismerkedett egy másik heggyel. Egymásba szerettek!
Az első pár évben nemcsak, hogy nagyon szerették egymást és ezt ki is fejezték egymás iránt, hanem nagyon közel álltak egymáshoz testileg és lelkileg is, mert mindent megtettek annak érdekében, hogy odafigyeljenek egymásra:
- sokat beszélgettek és meghallgatták egymást
- sokat adtak és kaptak egymástól.
- szenteltek egymásra minőségi időt,
- rengeteg mindent csináltak együtt
- jókat nevettek, gyakran hülyéskedtek, húzták egymást,
- összejártak egymás baráti társaságával
- sok közös érdeklődésikörük és hobbijuk volt,
- felnéztek egymásra, megbecsülték és tisztelték egymást
- gondoskodóak és empatikusak voltak egymással
- hasonló elképzelései és céljaik voltak, hasonló volt az értékrendjük, életfelfogásuk,
- kitűnő hatással voltak egymásra, mert mindig igyekeztek egymást motiválni,,lelkesíteni és ösztönözni,
- odafigyeltek egymás vágyaira, igényeire, szükségleteire és érzelmeire,
- jóban-rosszban támogatták egymást és ha valamelyikük elakadt vagy elbizonytalanodott segítették egymásnak felülkerekedni vagy tovább lendülni,
- hagyták egymást szárnyalni és kibontakozni.
- mindent megtettek, hogy egyensúlyba tartsák a munkájukat és magán életüket,
- úgy érezték mindig számíthatnak egymásra, mindig tudtak egymásból meríteni,
- a konfliktusokat türelemmel, beszélgetéssel és humorral oldották fel.
Miután megalapozták biztos anyagi jólétüket és szakmai karrierjük is szépen ível felfelé, úgy döntöttek, hogy összeházasodnak és családot alapítanak.
Olykor voltak ugyan kisebb viharfelhők a láthatáron de ezeket mindig sikerült közös erővel és összefogással kisebb-nagyobb erőfeszítések árán, kellő elszántsággal és kitartással elűzniük. hogy ismét kisüthessen felettük a nap.
Teltek múltak az évek és végre megszületett a várva várt az első kis hegy. Nagy volt a boldogság. Majd pár év múlva megszületett a várva várt második kis hegy is!
A nőstény hegy feladta szakmai karrierjét, hogy a kishegyek jólétéről gondoskodjon, a hím hegy meg mindent megtett, hogy családfőként és családfenntartóként biztonságos anyagi jólétet biztosítson mindannyijuknak.
Furcsa és érdekes módon ahelyett, hogy a kishegyek születése még közelebb hozta volna Őket és még jobban összekovácsolta volna Őket, épp ellenkezőleg, apa és anya hegy szép lassan elkezdett egymástól távolodni:
- Talán az új családi szerepkörök betöltése miatt vagy az új munka megosztás miatt egyre nőtt rajtuk a teher és a nyomás,,
- A kishegyek felnevelése a sok öröm mellett, számos komoly kihívással is járt,
- Egyre kevesebb minőségi időt tudtak egymásra szentelni,
- Egyre kevesebbet beszélgettek egymással:
- már nem figyeltek oda egymásra, egymás vágyaira, igényeire, szükségleteire,
- nem hallgatták meg egymást, egyszerűen csak elbeszéltek egymás mellett, mintha két teljesen külön nyelvet beszélnének,
- ahogyan nőtt közöttük a távolság, egyre jobban elszigetelődtek egymástól és egyre zárkozóttabbá és magányosabbá váltak
- a korábbi közös hobbik, érdeklődési körök, közös elvek, célok, értékek szép lassan szertefoszlottak a ködben és Ők egyre jobban elidegenedtek egymástól,
- A napi ritmusuk, tempójuk is megváltozott, ebben sem volt már semmi közös.
- Az egymás iránti türelemnek, elfogadásnak, megértésnek, tiszteletnek, megbecsülésnek, együttérzésnek, hűlt helye volt….és csak egy nagy űr tátongott helyette,
- Mindketten elfelejtették, hogy hajdanánk, miként tudták egymást motiválni, ösztönözni, lelkesíteni, támogatni.
- Egyre többször kerültek összetűzésbe egymással, konfliktushelyzetbe és egyre többet vitatkoztak, ez szép lassan megmérgezte kapcsolatukat (akár egy keserű méreg)
- Mindkét hegy egyre türelmetlenebbé, frusztráltabbá, feszültebbé, csalódottabbá, elkeseredettebbé, dühösebbé és boldogtalanabbá vált, mert egyre tehetetlenebbnek érezték magukat.
- A viccelődés, a humor, a poénkodás teljesen eltűnt a hétköznapokból, mintha sosem létezett volna, helyette maradtak a szemrehányások, kritikák, az egymás iránt támasztott folytonos követelmények, elvárások, a sértődöttség és fájdalom,
- A kishegyek voltak azok, akik összetartották Őket és leginkább erőt adtak nekik, hogy ne adják fel és folytassák a küzdelmet ugyanakkor a családi légkörre és hangulatra is rányomta a bélyegét a két hegy folytonos vitatkozása és eltávolodása és a kishegyek is egyre gyakrabban érezték a feszültséget.
- Az anya hegy úgy érezte, hogy muszáj tennie valamit, mert már nem akarja tovább így folytatni (ez sem neki, sem a kishegyeknek nem jó), nem bírja tovább, mert Ő úgy érzi teljesen bele fog roppanni és rokkanni testileg és lelkileg is egyaránt ebbe az egészbe. El akarta űzni a fejük felett tornyosuló folytonos viharfelhőket de úgy érezte, hogy egyedül képtelen rá, nincs hozzá elég ereje, hite és kitartása. Remélte, hogy ha most még egyszer utoljára az apa hegyhez fordul, Ő talán ezúttal képes lesz meghallani Őt és segélykiáltását a távolból és akkor talán még nem késő, még van remény…összefogni és helyrehozni a dolgokat.
- Azt, hogy mit válaszolt erre az apa hegy már nem hallotta meg, mert időközben kitört a vihar, a jeges szél fülsiketítően süvített és sűrű köd telepedett rájuk. Anya hegy nagyon fázott félt és didergett, azt gondolta eljött a vég, nincs tovább…. de hirtelen ahogyan kábán és dermedten összekucorodva próbálta magányosan túlélni a tomboló vihart,megérezte apa hegy közelségét, aki ismét átölelte Őt és odabújt hozzá! Nem tudni mennyi idő telt el így, Ők csak szótlanul, csendesen és békével, meghitten ölelték egymást. Már nem féltek, nem fáztak, mert tudták, hogy képesek közösen átvészelni a nagy vihart. És amikor elvonultak a hatalmas fekete viharfelhők, kisütött a nap és az ég is ragyogó kék lett.
- De ezúttal már tudták, hogy van remény és újra meg kell tanulniuk egymásra odafigyelni, meghallani egymást, újra nyitottá kell válniuk, hogy újra megoszthassanak egymással mindent (úgy mint régen), hogy önzetlenül adhassanak egymásnak és tiszta szívvel fordulhassanak egymás felé, hogy bármilyen kihívással, nehézséggel a jövőben szembe tudjanak közösen nézni!