Milyen esetekben forduljunk szakemberhez?
Forduljunk-e szakemberhez egyáltalán? Ha igen, kihez?
Miért van az, hogy az emberek nagy része nem kér időben segítséget, amikor képtelen saját maga úrrá lenni egy nehéz helyzeten vagy képtelen megoldani azt?
Van kiút? Igen? Nem? Mégis? Mégse? Talán? Hogyan? Merre? Hol? Kinél?
Hát igen, mindez számos kérdést vet fel és az elkövetkezendő 4 részben ezekre keressük a választ/válaszokat.
Egyre több emberrel találkozom, akik nem tudnak megbirkózni a rájuk nehezedő túlzott nyomással és stresszel, szoronganak, pánikrohamaik vannak, alvászavarban szenvednek. Másoknak folyamatosan ingadozik a hangulata, vagy nem tudnak mit kezdeni párkapcsolati vagy gyermeknevelési problémáikkal.
Szintén mások, kiégnek munkahelyükön, de nem mernek váltani. Vannak olyanok is, akik túlzottan maximalisták és megfelelési kényszerben szenvednek…és még sorolhatnám. Bármi is legyen a probléma, a közös bennük az, hogy tudni és merni kell segítséget kérni!
Az emberek problémájuk felismerésében és megértésében különböző szinteken állnak.
Vannak olyanok:
- Akiknek nincs probléma belátása, igyekeznek (szándékosan vagy nem) minimalizálni, tagadni azt, vagy nem tudomást venni a problémáról. Ez egy darabig működhet, de bármennyire nem kívánnak szembenézni a zavaró problémával, az továbbra is fennáll! Ők azok, akik gyakran csak halogatnak, a homokba dugják fejüket és figyelmen kívül hagyják, hogy mások mit mondanak nekik. Ennek több oka lehet:
– egyesek panaszkodnak ugyan a zavaró probléma miatt, de tüneteiknek van valamilyen rejtett pozitív funkciója, ami tudatalatti és valójában nem áll érdekükben megszabadulni tőle;
– másoknak elegendőnek tűnik megértő fülekre találni és beérik azzal, hogy jól kipanaszkodják magukat barátaiknak;
– szintén mások szeretnék kivívni környezetük figyelmét, együttérzését és hosszasan sajnáltatják magukat, belebújnak az áldozat szerepébe, de valójában nem akarnak felülkerekedni problémájukon és feladják. Idővel már Ők is elhiszik magukról, hogy csak tehetetlen, szerencsétlen, áldozatok.
- Akiket nem igazán zavar egy adott probléma viszont a környezetük annál inkább szenved tőle! az alkoholisták esetében gyakran előfordul, hogy számukra nem a szer használata és az attól való függőség jelenti a legnagyobb nehézséget, hanem, hogy magányosak, vagy szeretteik elidegenedtek tőlük. A környezet számára viszont az illető alkoholfüggősége jelenti a problémát, valamint a hozzákapcsolódó negatív hozzáállás és destruktív, netán agresszív magatartás. Így jelen esetben a hozzátartozók (amennyiben még nem adták fel a reményt és nem mondtak le teljesen az illetőről) a legmotiváltabbak és a legérdekeltebbek abban, hogy végre megváltozzon valami. Ők azok, akik nyomást gyakorolva a másik félre igyekeznek, elcibálni őt kezelésre.
- Akik felismerik ugyan, hogy van problémájuk ugyanakkor képtelenek egyedül szembeszállni démonjaikkal és kiutat találni. Hogy miért?
Olyannyira benne vannak a problémában, hogy nem látják a fától az erdőt és képtelenek kilépni a bűvös körből.
Vagy, ha meg is próbálják, az mégsem sikerül, mert mindig ugyanazokat a logikusnak tűnő, ugyanakkor „működésképtelen megoldási kísérleteket” és stratégiákat ismétlik újra és újra.
A „megoldásközpontú szemlélet egyik alapelve szerint:
„Ha valami, amit csinálsz, működik, akkor csinálj többet belőle!”
„Ha valami, amit csinálsz, nem működik, csinálj valami mást!”.
Ez nagyon egyszerűnek és logikusnak hangzik, de valójában egyáltalán nem olyan könnyű a gyakorlatba is átültetni, mint ahogyan azt gondolnánk.
A legtöbben egy idő után, tehetetlennek és elszigeteltnek érzik magukat. Helyzetüket egyre reménytelenebbnek tartják, és nem hiszik, hogy van kiút a bajból.
Olykor persze, előfordul, hogy valaki rászánja magát, hogy elmenjen felíratni pár gyógyszert (nyugtatót, altatót, antidepresszánst), bekap a csoda bogyókból egy párat és ezzel a probléma megoldva! Igen ám, de nem számol a készítmények a hosszú távú mellékhatásaival. Egyes szerek függőséget okozhatnak és bár átmenetileg segíthetnek, valójában csak a tüneteket fedik el és a probléma attól még nem szűnik meg.
- Akik szerencsések, azoknak van probléma belátása, akarnak és képesek konkrét és (sikeres) lépéseket tenni a változásért. De Hogyan csinálják? Korábbi (múltbeli) tapasztalataikra építve? Vagy netán erősségeikre és erőforrásaikra támaszkodva? Vagy a problémájuk alaposabb megértésével? Vagy egyszer csak leesik a tantusz, hogy mit csináltak eddig rosszul? Vagy netán kikérik legjobb barátaik, hozzátartozóik tanácsát, véleményét és ezek segítségével átlendülnek a problémán? Kicsi az esélye annak, hogy valaki önerőből találja meg a megoldást. Persze van, akinek kellő önkontrollal, önuralommal és kitartással ez sikerül!