Mi a hatékony időgazdálkodás/időbeosztás titka?

Hogyan szakítsunk időt arra, ami a leginkább számít nekünk?

A mai rohanó és felgyorsult világban, hogyan spóroljunk itt-ott magunknak egy csipetnyi időt?

Miként teremtsük meg a megfelelő egyensúlyt karierrünk azaz szakmai életünk, családunk, párkapcsolatunk, barátaink, hobbijaink és önmagunk között?

Hogyan találjunk egy plusz órát minden nap? A kiinduló ötlet, az, hogy a mindennapi dolgainkból csípjünk le itt-ott egy kis időt, ezeket adjuk össze és ezáltal több időnk marad majd a jó dolgokra.

Íme néhány a kedvenceim közül:

-Időt nyerhetünk azzal, hogy ha úgy intézzük ügyeinket és a bevásárlást, hogy csak jobbra kelljen bekanyarodnunk a bevásárlókocsival.

– Megfontoltan használjuk a mikrohullámú sütőt, azaz, ha egy termék 3-3,5 percet ajánl egy csomagoláson, akkor mindenképpen az alsó értéket válasszuk.

– Vegyük fel a kedvenc TV sorozatunkat majd a reklámokat átpörgetve nézzük meg. Így 8 percet spórolunk meg fél óránként, így egy két órás tévé nézés esetében találunk 32 értékes percet sportolásra. De tudják mi a másik módja, hogy legyen 32 percünk sportolni? Ne tévézzünk két órát egy nap!

Összefoglalva: ha sikerül sok csipetnyi időt összespórolunk, ezek összeadódnak és végre mindenre jut időnk, amire szeretnénk.

De megvizsgálva, hogyan is töltik idejüket a sikeres és nagyon elfoglalt emberek és látva óráról órára az időbeosztásukat, ez a gondolat és koncepció teljes mértékben túlhaladott és elavult. Az életünket nem idősporolással alakítjuk. Éljük az életünket és az időnk alkalmazkodik hozzá.

Az idő nagyon rugalmas, elasztikus. Nem tudunk több időt csinálni de az idő rugalmasan alkalmazkodik ahhoz, aminek szerintünk bele kell férnie. Tehát a kulcs a jó időbeosztáshoz: a prioritás-meghatározás. Egy nagyon elfoglalt vállalkozó anyuka mondta nekem egyszer: „minden, amit csinálok, minden percben az én választásom”. Sokan mondják, hogy: „Nincs időm erre, arra vagy arra”. De ehelyett mondhatnánk azt is, hogy nem foglalkozom ezzel, azzal vagy amazzal, mert nem ez a prioritásom”. A ”nincs időm” valójában azt jelenti, hogy „nem ez az elsődleges”. Tehát ez valójában nem az időhiányáról szól hanem inkább arról, hogy nem akarom megcsinálni.

Pl: Mondhatom, hogy nincs időm kitisztítani a függönyeimet de ez nem igaz, mert, ha fizetnének nekem érte 100 000 Ft-ot, elég gyorsan meglennék velük.

Az időbeosztás tehát döntés kérdése. További kérdést vet fel, hogy, hogyan hozzuk be az életünkbe azokat a dolgokat, melyek helyet érdemelnek benne? Hogyan állítsuk fel prioritásainkat? Először végig kell gondolnunk mik számítanak igazán nekünk. Erre íme egy stratégia:

Írják meg most, előre a következő családi ünnepi köszöntésüket. Tegyenek úgy mintha a következő év vége lenne. Képzeljék el, hogy ez egy abszolút csodálatos év volt Önöknek és szeretteiknek. Válaszolják meg a következő kérdést: mi az a 3-5 dolog, ami ezt az évet csodálatossá tették?

Állítsunk össze egy 6-10 olyan célból álló listát, melyeken a következő évben dolgozni szeretnénk. Ezeket fontos lebontani megvalósítható lépésekre.

Pl. ha le akarunk futni 5 kilométert. Ehhez be kell neveznünk egy versenyre, ki kell találnunk és ki kell alakítanunk egy edzéstervet és végül persze elő kell bányásznunk a sportcipőnket a szekrény mélyéről.

A prioritásainkat jegyezzük fel először naptárunkba. A megvalósításhoz gondoljuk át előre a hetünket mielőtt még elkezdődne. Ezt csináljuk meg minden héten egy alkalommal lehetőleg egy fix időpontban pl. péntek délutánonként 16-17 óra között. Mik legyenek a szakmai és magánéleti prioritásaim? Tervezzük meg előre a hetünket és iktassuk be a hetünkbe ezeket a prioritásokat (célokat).

Prioritásainkat 3 kategóriába rendszerezzük: karrier, kapcsolatok és magánélet. Állítsunk össze mindhárom kategóriában egy listát. Az egyensúly érdekében, érdemes mindhárom kategóriában tennünk és beterveznünk valamit. Minden kategóriában legalább 2-3 tétel szerepeljen. Majd tekintsünk a jövő hetünkre és nézzük meg mikor férnének be. Rajtunk múlik, hogy hova tervezzük be őket.

24X7 = 168 órából áll egy hét. Ez rengeteg idő! Ha teljes munkaidőben dolgozunk az 40 óra hetente, 8 órát alszunk, ami 56 óra hetente így 72 óra marad más dolgokra.

Tehát az, hogy mivel töltjük ezt a 72 órát az már csak és kizárólag rajtunk múlik. (főzéssel, takarítással, sportolással, családunkkal, barátainkkal, hobbijainkkal….).

Gyakran hajlamosak vagyunk a magunkra fordítandó időt vélt és valós kötelezettségeink miatt elhanyagolni.

Tény, hogy mióta elárasztottak minket az elektromos kütyük (laptop, tablet, mobiltelefon, Ipad, ipod stb.) nem egyszerű letenni bent a munkát anélkül, hogy azt otthon folytassuk azzal, hogy még rápillantunk a mailjeinkre és megválaszolunk belőle egy-kettőt. Vagy mobiltelefonunkat még munkaidő után is felvesszük hátha valami rém fontos dolog miatt keresnek minket, mert ugyebár pótolhatatlanok vagyunk. Biztos, hogy az elektromos kütyük nem segítik elő személyes társas kapcsolatainkat, mert könnyen elmerülünk bennük, könnyen beszippant minket a virtuális világ és teljesen elveszíthetjük időérzékünket.. Érdemes tehát „kütyümentes” időszakokat és „kütyü-szüneteket” is betervezni hétköznapjainkba.

Tehát egy héten 168 óra alatt szerintem találnunk kell időt arra, ami fontos számunkra.  Ha több időt akarunk a gyerekeinkkel tölteni, többet akarunk tanulni egy tesztre, 3 órát akarunk hetente edzeni és 2 órát önkénteskedni, mindez megvalósítható.

A csodálatos dolgok nem is igényelnek olyan sok időt. De amikor végre akad egy kis szabadidőnk mit teszünk általában?  Elővesszük a telefonunkat, elkezdjük az e-mailjeinket olvasgatni, megválaszolni és kitörölgetni. Vagy otthon piszmogunk és ellézengünk, vagy leragadunk a TV előtt.  Az apró pillanatoknak nagyon fontos szerepük van: használhatjuk az összeadódó csipetnyi időket, csipetnyi örömökre. Pl.: dönthetünk úgy, hogy valami csodálatosat olvasunk a buszon munkába menet, vagy megállunk meginni kedvenc kávézónkban egy isteni habos capuccinót, vagy a munka ebédszünetében. meditálhatunk, tehetünk egy kellemes sétát, elugorhatunk egy 20 perces nyak és vállmasszázsra stb.. Ha a közös családi vacsora elmarad sűrű munkával telített napunk miatt, talán helyettesíthetjük egy közös családi reggelivel. A teljes időnket figyelembe véve alapvető, hogy kerítsünk lehetőséget jó dolgokra. Hiszem, hogy rengeteg mindenre van idő még akkor is ha nagyon elfoglaltak vagyunk, kell, hogy szakítsunk időt a számunkra fontos dolgokra. És amikor arra koncentrálunk, ami valóban számít, olyan életet alakítunk ki, amilyet szeretnénk, olyan időkeretek között, amennyi rendelkezésünkre áll.